Érzések és gondolatok

Az alábbiakban kérdéseket tehet fel egy olyan szülőnek, akinek a serdülőkorú gyermeke nem régen kezdett el szert fogyasztani. Mit érzett, mit gondolt ebben a helyzetben? A “beszélgetés” során előforduló érzések és gondolatok jellemzőnek tekinthetők, és nagyon sok szülő hasonlóként éli át ezt a nehéz élethelyzetet. Ha Ön is ilyen helyzetbe kerül, egy szülőcsoport nagyon sokat segíthet abban, hogy jobban megértse, átlássa saját helyzetét is. Ha nincs ilyen csoport a közvetlen közelében, érdemes összefogni olyan szülőkkel, akik hasonló nehézségekkel küzdenek.

Mit érzett, amikor megtudta, hogy gyermeke szert fogyasztott?

Azt hiszem, először megrémültem. Úgy éreztem, hogy összeomlik az a világ, amiben addig éltem. A gyerekemre úgy tekintettem, mint aki úgysem megy bele ilyen hülyeségekbe. Csalódtam is benne. Mikor kiabálni kezdtem vele, életemben először sunyinak éreztem őt. Ahogy ott állt lesütött szemmel, de láttam rajta, hogy valójában nem szégyelli, amit csinált. És dühös voltam magamra is. Azt éreztem, hogy valamit nagyon elrontottam

Fordult-e segítségért, és ha igen, kit keresett fel?

Először gyermekpszichiátriára vittem, aztán drogambulanciára. Itt azt javasolták nekünk, hogy gyermekünk egyéni terápiája mellett járjunk családterápiára is. Egyre kevesebbszer használt szereket, egyre kiegyensúlyozottabbnak tűnt. De még mindig sóvárgott, elvonási tünetei voltak. Végül egy újonnan megnyílt, direkt serdülők számára fenntartott rehabra vittük, ahol hónapok alatt megerősödött az akarata. Most újra velünk van.

Ismer-e más szülőket, akiknek hasonló problémákkal kell szembenéznie?

Az igazat megvallva az ismerősi körünkben máshol nem fordult elő szerhasználat vagy legalábbis nem derült ki. Ezért sokáig úgy éreztem magam, mintha csakis én lennék a hibás a dologban. Ha más szülők gyermekei nem szerhasználók, akkor valamit én rontottam el, de nagyon. Úgy gondoltam, hogy teljesen egyedül vagyok ezzel a problémával. Aztán megtudtam, hogy léteznek olyan csoportok, ahol hasonló problémával szembenéző szülők egymást támogatják önsegítő módon. Úgy döntöttem, én is elmegyek egy ilyen szülőcsoportra.

Mi volt az első benyomása a szülőcsoportról?

Eleinte kicsit fura volt vadidegen emberekkel találkozni, és a magánéleti problémánkról beszélni velük. Nehéz volt megnyílni. Aztán láttam, hogy nekik sem könnyebb, láttam, hogy ugyanabban a csónakban evezünk. Mikor először mondtam el nekik a problémámat, szégyenkeztem, hogy majd biztosan lenéznek amiatt, hogy rossz szülő vagyok. Aztán kiderült, hogy ők szinte pontosan ugyanazt élik át, mint én. Ez hihetetlenül nagy megkönnyebbülés volt. Egészen felszabadultam tőle, és rengeteg fontos tapasztalatot kaptam a többi szülőtől. És én is tudtam segíteni nekik, amitől végre újra kompetensebbnek, ügyesebbnek éreztem magam.

Hogyan érez most gyermeke iránt?

Ő most jelenleg tiszta, nem használ semmilyen szert. De időnként látom rajta, hogy szorong vagy hogy egyedül érzi magát. Ilyenkor elfog a félelem, hogy esetleg újra használni fog valamit. Sajnos bizalmatlanabb vagyok vele, mint korábban. Azt hiszem, még el kell telnie egy kis időnek, hogy újra megbízzunk egymásban. Ő is bennem. Hogy el tudja mondani nekem is a problémákat. Persze tudom, hogy az ő életkorában a kortársak fontosabbak lehetnek. De igyekszem biztos támasz lenni neki, hogy ha úgy érzi, velem is megoszthassa gondolatait, érzéseit. Van még min dolgoznunk, az biztos.